Tudtad? Kötelező az energiatanusítvány megléte a lakáseladáshoz.

Szponzorált tartalom

energiatanusítvány

energiatanusítvány

Én eddig zöldfülű voltam ebben a témakörben, ugyanis nem kellett korábban ezzel foglalkoznom. Most azonban úgy adódott, hogy Budapesten, a IX. kerületben örököltem egy kisebb lakást, és a férjemmel végül úgy döntöttünk, hogy eladjuk. Egy családi barátunk hívta fel a figyelmünket rá, hogy ma már energiatanúsítvánnyal is el kell, hogy lássuk az ingatlant, mielőtt eladásra kínálnánk. Ez ugyanis most már törvényi szabályozás mind a régi típusú, mind az új építésű ingatlanok esetében, aminek kötelező megfelelni. Amikor pedig már elkezdtük volna vakarni a kobakunk tetejét, hogy hogyan szerezzünk megbízható tanúsító céget, aki az energiatanusítvány kiállítását elvégezné az ingatlanra, végül ugyanez az ismerősünk segített ki bennünket információval.

Az e-tanusitas csapatát ajánlották energiatanusítvány elkészítéséhez

Ő ajánlotta ugyanis a figyelmünkbe energiatanusítvány készítéséhez az e-tanusitas.eu csapatának az oldalát. Kíváncsian néztünk rá az oldalra, de nagyon megtetszett, amit ott olvastunk. Eleve már az nagyon meggyőző volt a számunkra, hogy országos lefedettséggel rendelkeznek. Persze Budapesten belül azért jóval könnyebb energiatanúsító céget találni, ezt mi is tudjuk. Ugyanakkor az e-tanusitas.eu esetében az országos lefedettség azt is jelenti, hogy náluk készül az ország energiatanusítványainak közel 10 százaléka! El tudjátok képzelni, ez mennyi szakértelmet és az évek alatt felhalmozott szaktudást jelent az ügyfelek számára. A honlapon lehet is olvasni néhány véleményt a csapatról, és kifejezetten pozitív az ügyfelek megítélése. Jó érzés volt ezt olvasni!

Árgarancia, ajándék Ingatlan Kisokos, és páratlan sebesség – ez az e-tanusitas!

És ha mindez nem lenne elég, azt kell, hogy mondjam, hogy az árak alapján is verhetetlennek tűnnek. Ezt valószínűleg ők is így gondolják, ugyanis a honlapon úgy hirdetik a szolgáltatást, hogy árgaranciát vállalnak rá. Ha tehát a piacról bármelyik versenytárs magasabb árat adna is a szolgáltatásra esetleg, az e-tanusitas.eu csapata ebben az esetben vállalja, hogy a versenytárs által kínált, alacsonyabb áron végezze el a szolgáltatást! Ráadásul most minden megrendeléshez ajándék, 4000 Ft értékű Ingaltan Kisokos is jár.

A szolgáltatásnyújtás is páratlanul gyorsan történik, gyakorlatilag akár 24 órán belül kézhez kaphatjuk az energiatanusítványunkat! Ehhez először is telefonon szükséges egy rövidet egyeztetni az ingatlan paramétereiről és lekötni a helyszíni felmérés időpontját. A helyszínre kiérkező kolléga aztán elvégzi a szükséges méréseket, és ahogy végzett, minden mérési adatot még azon nyomban küld is be a központba. A központos kollégák pedig rögtön el is tudnak kezdeni dolgozni a tanúsítvány kiállításán. Így gyakorlatilag időveszteség nélkül tudnak dolgozni, hiszen minden másodperc számít.

Délután négy óra magasságában ugyanis át is adják az elkészült energiatanusítványokat a futárszolgálatos kollégának, így az másnap már az ügyfél kezében landolhat. Ezt nevezem én szolgáltatásnak! Gyorsan fel is hívom a csapatot, hogy egyeztessek velük, és kérjek tőlük egy ajánlatot. Ha nektek esetleg már volt tapasztalatotok ezzel a céggel, ne tartsátok magatokban, és osszátok meg!